|
A CEMEX Hungária Kft. csatlakozva az
Európai Unió 2011-es Ásványnapok program-sorozatához, idén először szervezett nyílt napot általános iskolások számára
a Bugyi III. nevű bányában. Május 13-án, pénteken, három 20 fős csoportban 6-7
osztályos tanulók részesültek különleges élményben, a bánya területén két
helyszínen is zajló Ásványnapon. Az első helyszínen a gyerekek testközelből
láthattak kavics kitermelő üzemet, természetesen, a legszigorúbb biztonsági
előírásoknak megfelelően egyéni védőfelszerelést (fejvédő, láthatósági mellény)
viselve. Az iskolásoknak tartott oktatáson felhívtuk a diákok figyelmét arra a fontos tényre, hogy a bányák
veszélyes üzemek, épp ezért bányatóban úszni, tiltott helyen horgászni tilos és
életveszélyes.
Vállalatunk tisztelettel adózik a
múlt értékeinek és felelősséggel tekint a jövőbe, így a természet kincseit megőrizve
igyekszik egy élhetőbb környezetet teremteni, ezt alátámasztandó a nap
folytatásában egy rövid ásványtani előadást hallgathattak végig a gyerekek. Az
ásványi nyersanyagok használata, kutatása és bányászata az emberi faj
fejlődésének kezdetéig visszavezethető. A bányászat szó hallatára elsőre nem
feltétlenül az jut az eszünkbe, hogy egy olyan iparág, ami jelentősen
meghatározza az életünk minőségét, pedig az ásványi nyersanyagok nagyon fontos
és jelentős helyet foglalnak el éltünkben. Csoportosításuk történhet úgy is,
hogy érceket tartalmazó és nem érces ásványi nyersanyagokra osztjuk őket. A
Bugyi Bányában kibányászott kavics és homok a Duna őseként itt hömpölygő folyó
hordalékaként került a dél-budapesti régióba. A magas kvarc és kvarcit tartalma
azzal magyarázható, hogy a kőzetalkotó ásványok közül a kvarc a legellenállóbb
a fizikai és kémiai hatásokkal szemben, tehát kibírta a hosszabb szállítást és
koptatást. Ez az ásvány az építőiparban az egyik legfontosabb alapanyagunk, a
betongyártás vázát adja.
A helyszínen kiállított
betonszállító mixerautó és betonszivattyú szemléjével a diákok számára áttekinthetővé
vált a betongyártás teljes folyamata. A szállítószalag, az osztályzó és a
kotróhajó szemügyre vétele után a gyerekeket lovaskocsi szállította a
Pecatanyára, a Fűzfán-fütyülő táborok
már jól ismert helyszínére. Itt az iskolások a vendéglátás mellett a hazai
élővilágról (halak, vadak, madarak, növényzet) hallhattak interaktív előadást,
mely után egy rövid kérdőívet töltöttek ki a nap során tanultakból,
kiemelkedően jó eredményekkel és pontos válaszokkal. Összegzésül elmondhatjuk,
hogy hasznos és tartalmas napot tölthettek a gyerekek lakókörnyezetük közvetlen
közelében, egy működő üzem területén, ugyanakkor a természet közelében. A vállalat
tudja, hogy felelősséggel tartozik a környezetért ahol élünk és dolgozunk,
hozzájárul a helyi gazdasághoz adófizetésével és munkahelyet ad a környék
lakosainak. Gratulálunk a gyerekek fegyelmezett viselkedéséhez, érdeklődő, okos
magatartásukhoz.
|